Széchenyi 2020

Kormányon belül kritizálják Lázár ötletét

Illusztráció
Nincs egyetértés a kormányon belül sem a minisztériumi háttérintézmények csökkentésével kapcsolatban. Lapértesülések szerint Balog Zoltán, Pintér Sándor és Seszták Miklós is éles kritikát fogalmazott meg Lázár János kancelláriaminiszter ötletével kapcsolatban. A miniszterek véleménye nem perdöntő, csupán véleményezhetik a tervet.
 
„A bürokráciacsökkentés nélkül Magyarországon nincs gazdasági növekedés.” – Múlt csütörtökön jelentette be a kancelláriaminiszter, hogy a bürokráciacsökkentés jegyében 73 kormányzati háttérintézményre kerülhet lakat. „A bürokráciacsökkentés jelenti azt is, hogy kevesebb bürokrata legyen, tehát a bürokráciacsökkentés, a bürokraták csökkentését is jelenti, illetve a bürokratikus intézmények számának a csökkentését is. A kormány a tegnapi napon célkeresztbe vett 73 országos háttérintézményt” – fogalmazott Lázár János.

A karcsúsítás 50 ezer embert érinthet. Több intézmény, mint például a Design Terminál, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet vagy az Országos Közegészségügyi Központ jogutód nélkül szűnnének meg. A többség viszont az illetékes minisztériumokba olvadna.

„Ha intézményeket, hatóságokat beviszünk egy minisztériumba, akkor annak önálló egységet kell majd alakítani, annak kell egy helyettes államtitkár vagy egy államtitkár, tehát kell újabb államtitkári autó, újabb iroda, újabb kávéfőzőgép, két újabb titkárnő. Erről szól a dolog” – véli az Együtt országgyűlési képviselője. Szabó Szabolcs szerint az iskolák központi fenntartása sem jött be. Az erre létrehozott Klebelsberg Intézményfenntartó Központ ugyanis nem képes megfelelően ellátni az iskolákat, ráadásul közben adósságot halmoz fel.

A szocialisták szerint pedig az átalakításokra csak azért kerül sor, mert a minisztériumokban könnyebben érvényesíthető majd a politikai akarat. „Rossz politika ez, mert az Orbán-kormány megint nem magán spórol. Nem a saját, lassan megszámlálhatatlan mennyiségű államtitkárai, helyettes államtitkárai, kormánybiztosai, miniszteri biztosai létszámán csökkent, hanem kínozza az alacsony fizetésből élő dolgozókat, a közalkalmazottakat” – jelentette ki Beke Károly, az MSZP elnökségi tagja.

Az okot kell megváltoztatni

Nem az okozatot, hanem az okot, vagyis a rossz jogszabályi környezetet kell megváltoztatni, ha túl sok a bürokrácia – reagált a Hír TV Reggeli járat című műsorában a tervezett létszámleépítésre Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének főtitkára.

„Nem értesítettek bennünket, mi is a sajtóból értesültünk, tehát hamarabb tudták a gazdasági kamarák, mint az érintettek. Természetesen a közszolgálati érdekegyeztető fórum azonnali összehívását készítettük elő, és a mai napon elküldjük miniszter úrhoz. Egyébként az a véleményen, hogy a bürokráciacsökkentés nem a bürokraták csökkentését jelenti, hanem azt jelenti, hogy az irányítási problémákat, a rossz jogszabályok, azok generálják a bürokráciát, tehát itt tennivalója, úgy gondolom, hogy a jogalkotónak van” – vélekedett Boros Péterné.

A Népszabadság közben úgy értesült: Balog Zoltán, Pintér Sándor és Seszták Miklós is ellenezte a szerdai kormányülésen a Miniszterelnökség által összeállított 73-as intézményi listát. A lap szerint azonban a minisztereknek is csupán egyeztetési jogköre van az ügyben.

Forrás: http://hirtv.hu/ahirtvhirei/kormanyon-belul-kritizaljak-lazar-burokraciacsokkenteset-1325395

Hozzászólások

Töltődik...

 
Szakszervezetek.hu
legfrissebb híre: