EU 2020 Ifjúsági Startégia

Illusztráció

A rendezvénynek a FES berlini épülete adott otthont. A konferenciát a szervezők képviseletében Michael Sommer (a FES elnökhelyettese), Elke Hannack (a DGB elnökhelyettese) és Patrick Itschert (az ETUC főtitkárhelyettese), majd Florian Haggenmiller, a DGB ifjúsági elnöke, Salvatore Marra, az ETUC ifjúsági elnöke és Lora Lyubenova, az ETUC Ifjúsági Bizottsága tagja nyitották meg. Elmondták, hogy a konferencia a két évvel ezelőtti folytatásának is tekinthető. Azóta Európában elindult az Ifjúsági Garancia Program, amelynek eredményessége országonként nagyon különböző.

Az ifjúságnak nagy szerepet kell kapnia a jövő szakszervezeti mozgalmában és hallatnia kell hangját. A bevezető plenáris ülést követően a résztvevők egy flashmob jellegű, jó hangulatú demonstráción vettek részt a német szövetségi parlament (a Bundestag (korábbi Reichstag)) épülete előtt. Az európai politikusokat (köztük a jelenlegi és korábbi bizottsági elnököket: Barrosot és Junckerst) gólyalábakon álló maszkos szereplők személyesítették meg, akik kezükben a jelenlegi európai politikát jelképező táblákat tartottak, rajtuk: a megszorítás, strukturális reformok, dereguláció feliratokkal. A konferencia résztvevői nekik mutattak piros lapot. Az elhangzott rövid beszédekben az általános európai kérdéseken túl a Görögország melletti szolidaritást is hangsúlyozták.

Délután szekcióülésekkel folytatódott a program, amelyek a munkaerőpiac fontos kérdéseit tárgyalták: ifjúsági foglalkoztatás – minőségi munkahelyek; mobilitás; tréning programok; oktatáspolitika; a „munkahelyek jövője”. Én az oktatáspolitikai szekcióban vettem részt, ahol szakértők prezentációi segítségével megismerhettük az EU közös oktatáspolitikáját, (ami tulajdonképp laza keretszabályokat jelent, bár képzési szinteket már közösen szabályozzák, illetve vannak egységes kompetencia-mérési rendszerek pl. PISA), illetve egyes nemzeti programokat (az olasz munkahelyi tréningprogramokat) ismerhettünk meg. Az egyes országokból származó résztvevők elmondták, hogy pl. a tanárok utánpótlását, rendszeres továbbképzését jól meg kellene szervezni, akár európai források bevonásával.

Ezt követően ismét plenáris ülés következett, amelyet Reiner Hoffman a Német Szakszervezeti Szövetség (DGB) elnöke és Andrea Nahles, német szövetségi munkaügyi és szociális miniszter nyitott meg. Ezután több kulcsszervezet (ILO, DGB) képviselője és az ETUC főtitkára Bernadette Ségol részvételével kerekasztal beszélgetésre került sor. A résztvevők hangsúlyozták az ifjúsági munkanélküliség csökkentésének fontosságát, illetve, hogy a fiatalok megfelelő, tisztességes megélhetést biztosító, tartós álláshelyekhez jussanak (szemben a jelenlegi helyzettel). Bernadette Ségol elmondta, hogy sajnos a szakszervezeteknek európai szinten sem sikerült elérnie, hogy a 2008-as válság óta tartó megszorítások politikája helyett a kormányok (és az Európai Bizottság) a fiatalok jövőjét biztosító politikát folytassanak. A konferencia másnapja az előző napi szekciók munkájának rövid, kötetlen formájú kiértékelésével kezdődött, majd egy újabb kerekasztal beszélgetésre került sor európai parlamenti képviselők részvételével.  A beszélgetés legfontosabb témája a korábbi Ifjúsági Garancia program, illetve a Juncker-bizottság jelenlegi európai programjai voltak. Többen kétségeiknek adtak hangot, emellett elmondták, hogy a programokra a jelenleginél sokkal több pénz kellene, hogy azok ne csak a politikusok vasárnapi beszédeinek témái lehessenek.

A konferenciát Florian Haggenmiller (DGB ifjúsági elnök) és Salvatore Marra (ETUC ifjúsági alelnök) és  Jörg Bergstermann, FES szakszervezeti koordinátora zárta le: kiemelték, hogy nagyon fontosak az ehhez hasonló konferenciák, illetve azt, hogy az ifjúság hallassa a hangját saját érdekében is. Nagyon fontos, hogy a szakszervezetek elérjék a sokszor csak rövidtávú szerződéssel foglalkoztatott fiatalokat is. A konferencia résztvevői elfogadtak egy szolidaritási nyilatkozatot is, amelyben a görög nép melletti támogatásukat fejezték ki.

A konferencián a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma részéről Nagy Viktóriával, a SZEFIT elnökével együtt vettünk részt. A Vasas Szakszervezeti Szövetséget Bábel Balázs, a LIGA Szakszervezeteket pedig Hangonyi Adrienn és Szilágyi Veronika képviselte.

Készítette:

Véber János

SZEFIT alelnök/KKDSz tag

 

 

Hozzászólások

Töltődik...

 
Szakszervezetek.hu
legfrissebb híre: