Széchenyi 2020

Cikkajánló 2017. augusztus 28.

Illusztráció

Bérszavazás a bérdagonyában

http://nepszava.hu/cikk/1138776-berszavazas-a-berdagonyaban

(Földiák András ) Nem fogunk azon keseregni, hogy néhány vezérigazgató kénytelen az ország első emberének a jövedelmi szintjén tengődni, amikor kiváló és munkáját becsülettel végző szakemberek százezreinek, köztük egy-egy akadémiai doktornak a fizetése is a garantált bérminimum, azaz havi bruttó 161 ezer (!) forint.

xxx

 

Hogy lesz ebből bérunió?

http://valasz.hu/uzlet/hogy-lesz-ebbol-berunio-125231

(Heti Válasz) A Jobbik által bedobott EU-s bérunióval kapcsolatban érdemes megnézni, hogy is állunk a fizetésekben a közösség átlagához képest. Ha figyelembe vesszük az eltérő árszinteket (idehaza még mindig olcsóbb a megélhetés, mint nyugatabbra), akkor az látszik, hogy tavaly a magyar bérek az EU-átlag közel 55 százalékát érték el.Ha nem szeretnénk újra adósságspirálba kerülni, akkor ezt az ország gazdaságának teljesítményéhez, az átlagos hatékonyságához kell viszonyítani. Ez a mutató 63 százalékon áll, azaz van némi elmaradás. Valószínű azonban, hogy a jelenlegi bérdinamika és a forint erősödése nagyjából el is tünteti ezt a különbséget.

xxx

 

Európai bérunió: üres beszéd a valódi problémákról, pedig igény lenne rá

http://168ora.hu/lakner-zoltan-igeny-lenne-ra/

(LAKNER ZOLTÁN)Ez a változás messzire mutat. Míg a hazai elit két évtizeden keresztül szinte egyáltalán nem foglalkozott azzal, milyen irányba kellene elmozdítani a hazai jóléti rendszert – így azt sem tudta megmondani, beleérti-e a jóléti rendszerbe a béreket vagy sem –, addig Orbán deklarálta, hogy Magyarországon egyáltalán nem lesz jóléti állam. A magyar társadalom nagyobb része rezignált önalávetéssel, egy kisebb része gyorsuló elvándorlással válaszol erre a perspektívára. Az orbáni munkaalapú társadalom számos vonásával nagyon is egyetértő Jobbik észlelte, hogy bejátszható tér nyílt előtte. Kezdeti radikálisan globalizáció- és uniókritikus álláspontja már 2014-re úgy alakult át, hogy választási programjában megfogalmazódott: „európai szintű munkáért európai bérek járnak”.

xxx

 

Akiknek Orbán a bajnoka: egyedülálló felmérés az európai elitellenességről

http://hvg.hu/itthon/20170620_Recsegropog__minden_eddiginel_jobban_lathato_az_EU_valsaga

(Jún. 20.) Az Európai Unió az elitek projektje – vallják elemzők, így a Chatham House a szövetség 60. születésnapja előtt nemcsak a lakosságot kérdezte ki a tagság előnyeiről és hátrányairól, de külön a döntéshozókat és véleményformálókat is. Magyarország is részese volt a kutatásnak, amelyből kiderült, kikre építhetnek a liberálisok, és kikre a kontinens illiberális erői. A felmérés eredményeit elsőként a hvg.hu teheti közzé magyar nyelven.

xxx

 

Tényleg álomfizetéseket adnak a németek? Itt vannak a számok

http://hvg.hu/kkv/20170827_Tenyleg_alomfizeteseket_adnak_a_nemetek_Itt_vannak_a_szamok

A legjobban az orvosok, jogászok, pénzügyi és számviteli szakemberek és mérnökök keresnek Németországban, a legjobbak fizetése havi két-hárommillió forint is lehet. A legrosszabbul fizetett állások nem kis részben olyan ágazatokban vannak, mint a vendéglátás, ahová sok magyar is megy. A németországi fizetésekről közölt körképet a német Die Welt és a Gehalt.de, inkább a legmagasabb és legalacsonyabb jövedelmeket emelve ki- írja a Privátbankár. A csúcson a főorvosok állnak évi majdnem 117 ezer (havi 9745) euróval, a fogorvosok 78 ezer (havi 6500) eurót kapnak, a befektetési alapkezelők 76 ezer (havi 6300) körül.A vállalati pénzügyesek és számvitelei vezetők után speciális mérnököket, értékesítési vezetőket és jogászokat találunk még a listán, havi 5-6 ezer eurós (nagyjából 1,5-1,8 millió forintos) fizetéssel. (A cikkben az éves jövedelmet osztották 12-vel, a valóságban a pénz a 13. havi fizetések miatt kicsit másként oszlik meg. A számok nem átlagot, hanem torzításra kevésbé hajlamos medián takarnak, tehát a dolgozók fele az adott munkakörben efelett, fele pedig ez alatt az érték alatt keres.) A legjobb fizetések eléréséhez szinte minden esetben egyetemi végzettség kell – figyelmeztet a Die Welt is. 

xxx

 

 

MUNKABÉRREVALÓ

http://alapblog.hu/munkaberrevalo/

Erre azt a választ kaptam, hogy ha így nem érné meg a futárnak, akkor biztosan nem futárkodna, azaz így is biztosan megéri neki, egyébként meg, ha a 10% olyan kevés lenne, akkor a piac megoldaná, azaz vagy eltűnnének a futárok, vagy felmenne a fizetésük, meg különben is, ha kevés a jövedelme (és a borravaló), akkor csináljon mást a futár és ne futárkodjon.

xxx

 

A BÉRMEGÁLLAPODÁSBAN FOGLALTNÁL NAGYOBB MÉRTÉKŰ KÖZTEHERMÉRSÉKLÉS IS ELKÉPZELHETŐ

http://magyaridok.hu/gazdasag/magasabb-jarulekcsokkentest-hozhat-jovo-ev-2125135/

További munkaadói járulékcsökkentésre tesz javaslatot a munkáltatói oldal ősszel – értesült a Magyar Idők. A jövőre esedékes, 2-2,5 százalékos tervezett mérséklésen felüli további könnyítés is esélyesnek tűnik, egyfelől azért, mert a költségvetés jó helyzetben van, másfelől pedig egyre több ágazati szereplő sürgetné a lépést. Szakértők szerint az esetleges csökkentés nyomán – amennyiben az nem veszélyezteti a költségvetés egyensúlyát – további béremelkedésre, valamint a versenyképesség növelésére lehet számítani. Az adóék is szűkülne…

xxx

 

Tényleg megmentik a nyugdíjasok a munkaerőpiacot? Tolonganak értük a cégek

http://hvg.hu/gazdasag/20170827_Tenyleg_megmentik_a_nyugdijasok_a_munkaeropiacot_Tolonganak_ertuk_a_cegek

Júliustól alakulhattak meg az első nyugdíjas szövetkezetek, és jelenleg úgy tűnik, a kormány húzása igazi sikertörténet lehet, hiszen mind a cégek, mind a nyugdíjasok részéről nagy az érdeklődés-írja a 24.hu.

xxx

Múzeumok. Vaszary-kiállítás Kaposváron

http://nepszava.hu/cikk/1138660-vaszary-kiallitas-kaposvaron

Egy-egy projektre néhány tíz-, jobb esetben százezer forint jut: akadt olyan vidéki múzeum, mely külföldre kölcsönzött képeket, de azok olyan ramaty állapotban voltak, hogy restaurálni kellett volna őket, s éppen adódott ugyan pályázati lehetőség, ám az önrész elvitte volna a teljes restaurátor csoport éves költségvetését, így pironkodva ugyan, de felújítás nélkül küldték ki a festményeket a külhoni tárlatra. De a hazai projekteknél sem jobb a helyzet, hiába egy vidéki, de akár országos szinten is nívós kiállítás, nemhogy katalógus nem készül róluk, de még meghirdetni sincs pénze az intézményeknek – a fentebb említett Rippl-Rónai múzeum a kulturális statisztika alapján tavaly például egyetlen forintot sem költött tévés, internetes, rádiós vagy írott sajtóbeli marketingre.

xxx

 

 

Mégsem jó az irány az oktatásban?

http://www.atv.hu/videok/video-20170825-megsem-jo-az-irany-az-oktatasban

Az ATV Start vendége Szekszárdi Júlia, a CKP képviselője.

xxx

 

 

Egy a zászló, egyházi az iskola

http://nepszava.hu/cikk/1138791-egy-a-zaszlo-egyhazi-az-iskola

2010 óta hetven százalékkal nőtt az egyházi iskolák száma, amelyek több pénzt kapnak a világiaknál. Még öt éve is azt ígérte a Fidesz, hogy nem lesz elitista, bigott katolikus oktatás közpénzből. A megkérdezettek többsége egyetért azzal is, hogy a diákok és szülők beleegyezése nélkül az állam ne adhasson át egyházaknak oktatási intézményeket. Megjegyzendő: most sincs másként, a közelmúltban néhány esetben sikerült is megakadályozni a szülőknek, hogy az iskola egyházi iskolába kerüljön. A jellemző azonban nem ez – hangsúlyozta lapunknak Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) elnöke. Miként az adatok is mutatják, felgyorsulni látszik az a folyamat, hogy a közoktatásban mindinkább visszaszorul az állami oktatás.

xxx

 

 

Egymilliárdos pályázat indul minibölcsődék létrehozására

http://www.hirado.hu/2017/08/25/egymilliardos-palyazat-indul-minibolcsodek-letrehozasara/

Valamivel több mint egymilliárd forintos pályázat indul mini bölcsődék létrehozására - jelentette be a család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár pénteki sajtótájékoztatóján.

xxx

 

Sokan hívják a zöld számot

http://nepszava.hu/cikk/1138783-haverok-buli-hivatal

Hétfőn hozza nyilvánosságra a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) az egy hete indított zöld számra érkezett első panaszokat. A tömörülés elnöke augusztus 21-én hirdette meg a „Rendet teszünk a munkahelyeken” elnevezésű akciót, amelyben a dolgozók október elejéig betartják a munkaügyi szabályokat, például a hivatalos munkaidőt és akár névtelenül is elmondhatják, ha szabálytalanul vezetik a jelenléti íveket, nem fizetik ki nekik a túlórákat vagy más módon sérti meg az állam a foglalkoztatási szabályokat. Boros Péterné előzetesen annyit elárult lapunknak, hogy máris számtalan munkajogi és keresetekkel összefüggő bejelentést kaptak.

xxx

 

Haverok, buli, hivatal

http://nepszava.hu/cikk/1138783-haverok-buli-hivatal

A Fidesz mind inkább saját híveinek osztogat vezetői állásokat, szakértelem helyett csak a politikai hűség számít az állami hivatalokban. Így kerülhettek pártkézbe a nyugdíjasok telefonszámai.

xxx

 

 

Reagált az államtitkár Veres András püspök szavaira

http://www.hirado.hu/2017/08/25/reagalt-az-allamtitkar-veres-andras-puspok-szavaira/

A kormány álláspontja az, hogy a lombikprogram a gyermektelen párok számára óriási lépést jelenthet, hiszen megadhatja számukra a gyermekvállalás lehetőségét, örömét akkor is, ha meddőségi problémákkal küzdenek - mondta Novák Katalin család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár pénteken Budapesten, egy más témában tartott sajtótájékoztatón újságírói kérdés kapcsán

xxx

 

Védőnők. Kapnak, de nem eleget

Az összeggel az érintettek még mindig nem érik el az egészségügy más terültén dolgozó, hasonló végzettségűek jövedelmét.Novembertől 33 ezer forintos úgynevezett „kiegészítő pótlékot” kapnak a védőnők – tudta meg a Népszava. Az erről szóló jogszabályról hamarosan dönt a kormány. A béremelés következő adagja novembertől esedékes az egészségügyben, eszerint a szakorvos-jelöltek és a kórházi gyógyszerészek alapfizetése bruttó 50 ezer forinttal, a szakdolgozóké pedig átlagosan bruttó 12 százalékkal emelkedik.

xxx

 

Nem akarnak ujjat húzni? - Kórházigazgatók hallgatási vizsgán

http://nepszava.hu/cikk/1138689-nem-akarnak-ujjat-huzni---korhazigazgatok-hallgatasi-vizsgan

Békés, barátságos eszmecseréről számolt be a tárca közleménye az egészségügyi államtitkárság és a kórházszövetség csütörtöki találkozójáról. Az idill azért is lehet meglepő, mert ez volt az első alkalom, amelyen az érdekvédők szemtől-szemben tehették volna szóvá a kórházigazgatók elégedetlenségét a hó elején kapott munkaszerződés-ultimátummal kapcsolatban.

xxx

 

Lehet már tudni, hogy mi rázhatja helyre az egyészségügyet, csak jó lenne meg is csinálni

http://hvg.hu/tudomany/20170827_egeszsegugy_technologia_innovacio

A fejlett technológia és az innovatív ellátási lánc nyújthat megoldást az egészségügyi szektor költséghatékony működésére – áll a DHL által nemrég publikált tanulmányban. A jelentés az egészségügyet az iparágak fejlettségét jelző ún. McKinsey Global Institute Industry Digitization Index alsó 20 százalékába sorolja, mellyel az állami szektor is megelőzi.

xxx

 

Ösztöndíjprogram egészségügyi szakmát tanulók részére

http://www.hirado.hu/2017/08/24/osztondijprogram-egeszsegugyi-szakmat-tanulok-reszere/

Egészségügyi szakközépiskolákban tanulók részére indít ösztöndíjprogramot a kormány - közölte az egészségügyért felelős államtitkár.

xxx

 

KELLENEK A NYUGDÍJASKORÚ EGÉSZSÉGÜGYIEK

http://magyaridok.hu/belfold/kellenek-nyugdijaskoru-egeszsegugyiek-2126512/

Az ágazatot sújtó munkaerőkrízis miatt az egészségügyben dolgozók teljes körének mentesítését szorgalmazza a „nyugdíj vagy munka” szabály alól a Magyar Kórházszövetség.

xxx

 

Ennyit költöttek az uniós tagállamok az egészségügyre

http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/ennyit_koltottek_az_unios_tagallamok_az_egeszsegugyre.646167.html

 

Az Európai Unió (EU) tagállamai összesen közel 1058 milliárd eurót (egy euró mintegy 310 forint), az unió GDP-jének 7,2 százalékát fordították egészségügyre. Magyarország az unió átlagánál kevesebbet, GDP-jének alig több mint 5 százalékát költötte az egészségügyi ellátásra - derül ki az Eurostat pénteken kiadott felméréséből.

xxx

 

 

Több száz új munkahely Túrkevén

http://www.hirado.hu/2017/08/25/tobb-szaz-uj-munkahely-turkeven/

Magyarországi tevékenységének bővítéseként az indiai SMR autóipari vállalat Túrkevén visszapillantó tükröt gyártó üzemet és lökhárítókat előállító gyárat épít, a 415 új munkahelyet létrehozó 8 milliárd forint értékű két beruházáshoz a magyar kormány 2,2 milliárd forint támogatást ad - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten.

xxx

 

Seszták városában lesz az ország egyik legnagyobb csúszdaparkja

http://hvg.hu/gazdasag/20170828_sesztak_varosaban_lesz_az_orszag_egyik_legnagyobb_csuszdaparkja

A környéken van már néhány hasonló létesítmény. A közbeszerzési hatóság oldalára felkerült pályázati felhívás szerint a győztes pályázónak 14 darab, összesen 1070 méter hosszú csúszdát kell majd építenie Kisvárdán, a kivitelezésre 9 hónapot kap. Az ajánlati felhívásban nem szerepel becsült ár, bár – írja az Mfor – márciusban egy hasonló, mezőkövesdi beruházásról derült ki, hogy 600 millió forintos állami támogatásból épül. Ott viszont csak öt csúszda lesz. Arányosítva a lap úgy becsüli, hogy a kisvárdai létesítmény felépítésének költsége 1,5 milliárd forint lehet.

xxx

Nagyotmondáson kapták Varga Mihályt

http://hvg.hu/itthon/20170827_Nagyotmondason_kaptak_Varga_Mihalyt

Az ígéretekkel ellentétben nem építették ki az elektromos autók gyorstöltő hálózatát az országban - hívja fel a figyelmet az ellenzéki Párbeszéd.

xxx

 

Kamu a vízrezsicsökkentés

http://nepszava.hu/cikk/1138781-kamu-a-vizrezsicsokkentes

Az Orbán-kormány évente többet juttat - trükkösen - az adófizetők pénzéből a víziközműveknek, mint amennyit a polgárok a rezsicsökkentésen megtakarítanak.

xxx

 

Felminősítette Magyarországot a Standard & Poor's

http://nepszava.hu/cikk/1138716-felminositette-magyarorszagot-a-standard-poors

Felminősítés lehetőségére utaló pozitívra javította az eddigi stabilról a magyar államadósság osztályzatának kilátását pénteken a Standard & Poor's. A nemzetközi hitelminősítő indoklása szerint egyre nagyobb a valószínűsége annak, hogy a magyar bankszektor nem teljesítő kinnlevőségeinek csökkenő rátája, valamint a banki hitelezés fenntartható élénkülése javíthatja a magyar monetáris politika transzmissziós funkcióját.

xxx

 

 

Ennél nagyobb pusztítást nem lehet végezni az országban

http://mfor.hu/cikkek/makro/Ennel_nagyobb_pusztitast_nem_lehet_vegezni_az_orszagban.html?utm_source=projectagora&utm_medium=contentdiscovery

Oszkó Péter a Mészáros-jelenségről, a magyar finanszírozási piac kettészakadásáról, politikai befolyásról, a kormányváltás esélyéről. Meg a buta három mondatos politikusokról. Interjú az mfor-on.

xxx

 

Sok elítélt azt sem érti, mi történik vele

http://hvg.hu/itthon/20170824_Sok_elitelt_azt_sem_erti_mi_tortenik_vele

A gyanúsítottak és a vádlottak egy része értelmi fogyatékossága miatt képtelen megérteni, mi történik vele a büntetőeljárásban – állítják gyakorló jogászok. A hivatalos adatok szerint azonban a börtönökben sincs több értelmi fogyatékos, mint a társadalom egészében.

xxx

 

Farkas Zoltán: Demján kontra Mészáros

http://hvg.hu/gazdasag/201734_demjan_kontra_meszaros

Az űrlap teteje

Ha Magyarországon Mészáros Lőrincek lépnek a Demján Sándorok helyébe, akkor régen rossz. Mert Demján autonóm, Mészáros viszont balga szolga. Vagy hagyja, hogy annak látsszon

xxx

 

 

Tabuk nélkül vallottak roma vezetők a cigánykérdésről

http://www.hirado.hu/2017/08/24/tabuk-nelkul-vallottak-roma-vezetok-a-ciganykerdesrol/

A cigányság társadalmi felzárkózást – a kormány célkitűzéseivel összhangban – össze kell kötni a gazdaságival, mondta Forgács István romaügyi szakértő a Figyelőnek adott páros interjúban, melyben Bogdán Lászlóval, Cserdi polgármesterével közösen tárgyaltak a kisebbség helyzetéről.

xxx

 

 

Magánszemélyt bírságolt ötmillióra az MNB

http://www.hirado.hu/2017/08/25/maganszemelyt-birsagolt-otmilliora-az-mnb/

Jogosulatlan pénzügyi szolgáltatás nyújtásáért 5 millió forintos bírságot szabott ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) egy magánszemélyre - közölte a jegybank pénteken az MTI-vel.

xxx

 

Jön Putyin, szovjetre cseréltek több utcanévtáblát az éj leple alatt

http://hvg.hu/itthon/20170828_putyin_szovjet_utcanevtablak

Újra van Dimitrov tér, Felszab tér és Lenin körút. Ez csak az első a Momentum Mozgalom mai napra tervezett akcióiból. Ha ön is találkozik az átírt utcanévtáblákkal, kérjük, küldjön azokról fotót ugyelet@hvg.hu-ra!

xxx

 

 

Botka László testőröket fogadott

http://www.hirado.hu/2017/08/25/botka-laszlo-testoroket-fogadott/

Az MSZP-ben is érthetetlennek tartják, hogy nyilvános szereplésein miért veszi körbe magát morózus testőrökkel Botka László – írja a magyaridok.hu. „Nem tudjuk, mitől fél” – fogalmazott a portál szerint az egyik elnökségi tag. A 2014-es kampányban Gyurcsány Ferenc, Mesterházy Attila és pár kivételtől eltekintve Bajnai Gordon is személyi védelem nélkül próbálta népszerűsíteni programját, politikáját.

xxx

 

Nem vagyok bejelentve, jár nyugdíj?

http://bankmonitor.hu/cikk/nem-vagyok-bejelentve-jar-nyugdij/

„Az én nyugdíjam alig haladja meg a nyugdíjminimumot. Történt ugyanis, hogy a kilencvenes években egy korábbi munkahelyemen, a vállalkozó úr elfelejtette utánam megfizetni a járulékokat. De ez csak 10 évvel később, a nyugállományba vonulásomkor derült ki. A cég végelszámolással megszűnt, azóta a vállalkozó is elhunyt. Mit lehet tenni? Hogyan ellenőrizzem, hogy mindent fizetnek utánam?” A kérdés a Bankmonitor egyik érdeklődőjétől érkezett, most pedig a szakértőnk válaszol.

xxx

 

 

Nyugdíjba ment 34 évesen, és most elmondja, ön hogyan követheti a példáját

http://hvg.hu/gazdasag/20170828_34_evesen_nyugdijba_ment_es_most_elmondja_hogyan_kovetheti_on_is_a_peldajat

 

Takács Szabolcs 12 év munka után megvalósította sokak álmát: a befektetéseinek hozamából él, és csak akkor dolgozik, ha van kedve. Megkérdeztük tőle a receptet.

hvg.hu: Ön 34 éves korában, azaz másfél évvel ezelőtt „nyugdíjazta magát”, a szó hétköznapi értelmében már nem dolgozik, és előreláthatólag nem is fog. Blogjában ezt emberkísérletnek nevezi. Hogyan kell érteni ezt a nyugdíjas létet?

xxx

 

 

Ha valaki megrögzötten vágyik valamire, váltania kell

http://www.hirado.hu/2017/08/24/ha-valaki-megrogzotten-vagyik-valamire-valtania-kell/

Egyre többen építenek másodszor is karriert miután visszavonultak eredeti hivatásuk gyakorlásától, tehát mára az sem meglepő, ha egy nyugállományú orvosból díjnyertes cukrász válik – persze kizárólag a váltáshoz szükséges kellő mértékű fantázia, valamint a sikerek eléréséhez elengedhetetlen szenvedély birtokában.

xxx

 

ÖN NÉZEGETI A MUNKAHELYI EMAILJÉT A SZABADSÁGÁN?

http://alapblog.hu/on-nezegeti-a-munkahelyi-emailjet-a-szabadsagan/

Nemzetközi összehasonlítás.

xxx

 

Lakhatási válság - Felelősség és lehetőség

http://nepszava.hu/cikk/1138641-lakhatasi-valsag---felelosseg-es-lehetoseg

Magyarországon lakhatási válság van. 400 ezer ember – köztük több mint 100 ezer gyerek – otthonában nincs WC. Közel egymillió ember nem engedheti meg magának, hogy megfelelően fűtse az otthonát. Több mint kétmillió ember él olyan háztartásban, amelyben előfordul, hogy pénzhiány miatt elmaradnak a lakbérrel, a rezsivel vagy a lakáshitel törlesztőrészletével.

xxx

 

Lengyel László: Sötét vizek partján

http://nepszava.hu/cikk/1138560-lengyel-laszlo-sotet-vizek-partjan

Orbán Viktornak először 2012 őszére rendültek meg a támasztékai, amikor nemcsak a tisztakezűség illúziója szűnt meg, hanem világossá vált a rendszer tekintélyelvű karaktere. Csakhogy a rendszerváltás utáni magyar parlamenti kísérlet torz és elfajult jellege, a jogos választói csalódottság a pártokban, továbbá az európai demokratikus rendszerek válsága, erkölcsileg és szellemileg kívánatossá tették a vezérelvű, személyes hatalmon alapuló rendszert.

xxx

 

A Fidesz dezertőrei

http://nepszava.hu/cikk/1138652-a-fidesz-dezertorei

(Lendvai Ildikó ) A Fidesz katonai szellemben szervezett párt. A hadvezér és az ellenségkép tartja össze, harci készenlétéről folyamatosan gondoskodnak. Szigorú hierarchiája van, amelyben a felső parancsról nemigen lehet vitatkozni. Feltétlen hűséget vár a zsoldért, legjobb katonáinak olykor szabadrablást engedélyez. Nem csoda, hogy dezertálásnak tekinti, ha valaki, akit egyszer besoroltak (besoroztak) a táborba, leveti az egyenruhát és az egyenjelszavakat.

Ám vannak, akik nyilvánosan vállalják ezt. Nem tartják magukat katonaszökevénynek, hiszen katonának sem tartották soha. 

xxx

 

Megdöbbentő, mit talált a Tisza vizében egy új vizsgálat

http://hvg.hu/itthon/20170825_tisza_vizsgalat

Magyarországon elsőként végzett mikroműanyag-vizsgálatot egy független laboratórium, és egyáltalán nem megnyugtató, amit a Tiszában találtak.

Júliusban vettek mintát a folyó vizéből és kiderült, hogy jelentős, az európai mérésekhez hasonló mennyiségű mikroműanyag található a Tiszában is - írta a delmagyar.hu. Az eredmények szerint a Tiszában köbméterenként 4,9 darab 300 mikrométernél nagyobb, de 2 milliméternél kisebb, míg 62,5 darab 15 és 300 mikron közé eső részecske található. Ezek az adatok a nemzetközi eredményekhez képest is jelentősek, hiszen a 300 mikrométernél nagyobb tartományban a Duna ausztriai szakaszán 0,3 részecskét, olaszországi tavakban 1-4 részecskét, míg a Rajna iparosodott szakaszán 15-20 részecskét mutattak ki köbméterenként.

xxx

 

 

5 év börtönre ítélték a Samsung-csoport alelnökét

http://mfor.hu/cikkek/vallalatok/5_ev_bortonre_iteltek_a_Samsung_csoport_alelnoket.html?utm_source=mfor&utm_medium=Direct

Öt év börtönbüntetésre ítélte az illetékes dél-koreai bíróság pénteken kihirdetett ítéletében a Samsung-csoport alelnökét - a csoport tényleges vezetőjét - vesztegetés, sikkasztás, adócsalás és hamis tanúzás vádjában.

xxx

 

Nagyon pörög a dohányáruk feketepiaca

http://hvg.hu/gazdasag/20170828_nagyon_porog_a_dohanyaruk_feketepiaca

Több mint egymilliárd forint értékben vont ki adózatlan dohányterméket az idén az adóhivatal. Több mint tízezer esetben találtak illegális dohányárut az év első hét hónapjában a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei és pénzügyi nyomozói a Magyar Idők szerint. Az ellenőrzések alkalmával nagyjából húszmillió szál cigarettát és több mint hét tonna fogyasztási dohányt foglaltak le, amelyek értéke a feketepiacon akár egymilliárd forintot is érhet.

xxx

 

Jön Putyin - Magyarország is műveleti terület

http://nepszava.hu/cikk/1138671-jon-putyin---magyarorszag-is-muveleti-terulet

Vlagyimir Putyin feketeöves dzsúdósként az információs térben is a cselgáncs technikáját veti be: kibillentené az ellenfelet az egyensúlyából, hogy stratégiai előnyhöz jusson – mondja Zgut Edit, a Political Capital külpolitikai elemzője. - Az Orbán-kormány 2010 óta leírt mozgásából kiindulva mindenképpen van aggódni valónk. Rendkívül megnőtt Magyarország Oroszországtól való gazdasági és politikai függése, ami a megváltozott geopolitikai környezetben finoman szólva sem tesz jót az nekünk.

xxx

 

Ujhelyi: Orbán elszólta magát

http://nepszava.hu/cikk/1138753-ujhelyi-orban-elszolta-magat

Kevesen vették észre, de Orbán Viktor legutóbbi tusványosi beszédében mintha megüzente volna: ha hatalomban maradnak, Magyarország bizonyosan nem marad az Európai Unió tagja- hívja fel a figyelmet a fontos epizódra közleményében az MSZP alelnöke, EP-képviselője.

xxx

 

Titokban férjhez ment Orbán második lánya is

http://hvg.hu/itthon/20170827_Titokban_ferjhez_ment_Orban_masodik_lanya_is

Párja Navracsics Tiborral dolgozik Brüsszelben. Orbán Ráhel ország-világra szóló lakodalma után a miniszterelnök második lánya, Sára teljes titokban házasodott meg - írja a Bors. Férje Szokira Tamás, a Fidesz külügyi szakértője, aki Navracsics Tibor EU-biztos kabinetjében dolgozik. A lap azt írja, régóta együtt vannak, már három éve is láthatók voltak Orbán Viktor Facebook-oldalán, egy római utazásról készült fotón.

xxx

Hozzászólások

Töltődik...

 
Szakszervezetek.hu
legfrissebb híre: